A kezdetek
- Kedves utasaink, kérjük kapcsolják be a biztonsági öveiket! A leszállást megkezdtük!
Új élet Londonban, anya nélkül. Amikor megtudtam, hogy autó balesetet szenvedett, egy részem teljesen összetört. Tudom, hogy soha nem leszek már ugyanaz az ember, aki azelőtt voltam. Vihetnek bármilyen pszichológushoz, költöztethetnek bármelyik kontinensre, az anyámat nem tudják visszaadni. Ha egyedül voltam Ő ott volt nekem. Végig hallgatott, tanácsot adott és oly sok mindenre megtanított az élettel kapcsoltban. Nélküle annyi hibát elkövettem volna, de ő mindig idejében észhez térített. Nélküle már soha nem leszek ugyanaz az ember. A halála egy darabot örökre kitépett belőlem.
- Kedves utasaink! Üdvözöljük önöket Londonban! Köszönjük, hogy a British Airways szolgáltatásait választották! A viszont látásra!
Összepakoltam minden cuccomat a táskámban, letöröltem a könnyeket az arcomról, majd a többi utassal együtt szép lassan elhagytam a gépet.
A tüdőmet megtöltötte az utánozhatatlan londoni levegő. Bizonytalanul elindultam a csomagjaimért. 10 percen belül 5 bőrönddel álltam a repülőtér előtt és vártam a nagynénémét érkezését. Végül 15 perc várakozás után, kapkodva kiugrott egy taxiből és sietve közeledett felém.
- Brooklyn, édesem! Örülök, hogy látlak! - próbált a karjaiba zárni, de én makacsul ellenkeztem.
- Megtennéd, hogy nem ölelgetsz?! Anya halála előtt nem hiányoztam, most meg örömmel játszod a lelkes nagynénit. Kösz, de én ebből nem kérek!
- Brooke, én soha nem ártottam neked! Mindig is szerettelek, még akkor is ha nem tartottuk a kapcsolatot.
- Te csak magadat szereted, senki mást! Én magasról teszek rá, hogy te vagy a híres Louise Roe! Nekem te a nagyképű és idegesítő nagynéném maradsz, akit mindig is utáltam! - már szinte ordítottam, így a járókelők figyelmét is elég gyorsan felkeltettem.
Louise arcára ráfagyott a mosoly, majd a mérhetetlen fájdalom és csalódottság vette át a
helyét. A sofőr bepakolta a csomagjaimat a csomagtartóba, Louise pedig szó nélkül beült az autóba. Csendben bámultam az esőcseppeket az ablakon és közben próbáltam utolérni a gondolataim. Bármi fog történni, nem fogom megszeretni Louise-t- határoztam el magamban. Bármit tesz, bárhogyan próbálkozik, én makacs leszek! Ha eddig nem foglalkozott velem, akkor ne most akarj bepótolni az elmúlt éveket!
Egy rövid autóút alatt megérkeztünk Louise londoni lakásához. A sofőr nagylelkűen felvitte a csomagokat a negyedik emeletre, majd bő borravaló kíséretében távozott. A nagynéném szűkszavúan körbe vezetett a lakásban, megmutatta a szobámat majd elvonult a sajátjába. Mérgesen ledobtam magam az ágyra és meredten bámultam a plafont. Ki kéne pakolnom vagy hagynom az egészet a picsába? Bár mégis csak itt fogok élni. De ezzel az elfogadásomat mutatnám ki. Akkor mit csináljak?
Végül jó pár óra múlva, gondolataimat elűzve, kipakoltam és berendezkedtem a szobámban. Úgy is annyi időt fogok itt tölteni. Kipakoltam a ruháimat, könyveimet és minden olyan tárgyat ami jelent valamit. A falat teleragasztottam plakátokkal, koncertjegyekkel és régi képekkel, amin még anyával és az akkori legjobb barátaimmal vagyok. Elöntöttek az emlékek és a vágy a régi életem után.
Egyszer csak Louise idegesítően bájos hangját hallottam meg, ahogy telefonon beszél valakivel.
- Igen értem uram, akkor mit szólna a holnap délutánhoz? Igen, igen. Akkor holnap 3 órakor elkészíthetem az interjút. Hagy kérdezzem, hogy a helyszín kötött, vagy bárhol kikérdezhetem őket? Ó, nagyon köszönöm a lehetőséget uram. Akkor holnap 3 órakor érkeznek a fiúk. A címemet majd elküldöm emailban. Addig is minden jót, a viszont hallásra!
Szóval a vendégeit is el kell viselnem?! Csodás, ennél rosszabb már nem lehet az életem!
*Loiuse szemszöge*
Fáradtan rogytam le a kanapéra miután körbevezettem Brooklyn-t. A fájdalom és a szomorúság nyílként lövellt belém. Mindig is szerettem az unokahúgom, még akkor is ha nem tartottuk a kapcsolatot. Azzal, hogy magamhoz vettem, megpróbálom rendbe hozni az eddig elrontott kapcsolatunkat. Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki a viselkedését, de meg fogom próbálni megváltoztatni az érzéseit.
A gondolataimból a telefon csörgése ébresztett fel. Ránéztem a képernyőre, és elolvastam a nevet. Mike, állt a képernyőn nagy betűkkel. Meneküljünk a munkába - gondoltam magamba.
- Jó napot kívánok Louise! A munkatársam, Anna említette, hogy interjút óhajt készíteni a One Direction tagjaival. - szólt bele a férfi mély hangon.
- Jó napot! Igen, beszéltem már a hölggyel, de a pontos információkat, még nem tudta megmondani.
- Tehát akkor önnek mikor lenne jó a mai héten? Mert a fiúknak 2 szabad délutánjuk még van, tehát pont be tudnánk szervezni.
- Igen, érten uram. Akkor mit szólna a holnap délutánhoz?
- Az pont megfelel az időbeosztásunknak. Akkor egy sofőr holnap délután 3 órakor elszállítja a fiúkat, felteszi a kérdéseket, majd haza jönnek.
- Igen, igen. Akkor holnap délután 3 órakor elkészítem az interjút. Hagy kérdezzem, hogy a helyszín kötött, vagy bárhol kikérdezhetem őket?
- Csak bizonyos esetben adunk szabad választási lehetőséget, de mivel már előre jelezte, hogy a saját otthonában szeretné vendégül látni őket, így megkapja ezt a lehetőséget.
- Ó, nagyon köszönöm, uram. Akkor holnap 3 órakor érkeznek a fiúk. A címemet majd elküldöm emailban. Addig is minden jót, a viszont hallásra!
-Viszont hallásra! - búcsúzott a férfi, majd kinyomta a telefont.
Ezzel letudva az idei év egyik legfontosabb interjúja. Miért van az, hogy a munkámban minden ilyen könnyen megy, a magánéletemben pedig minden romokban hever?!
Új élet Londonban, anya nélkül. Amikor megtudtam, hogy autó balesetet szenvedett, egy részem teljesen összetört. Tudom, hogy soha nem leszek már ugyanaz az ember, aki azelőtt voltam. Vihetnek bármilyen pszichológushoz, költöztethetnek bármelyik kontinensre, az anyámat nem tudják visszaadni. Ha egyedül voltam Ő ott volt nekem. Végig hallgatott, tanácsot adott és oly sok mindenre megtanított az élettel kapcsoltban. Nélküle annyi hibát elkövettem volna, de ő mindig idejében észhez térített. Nélküle már soha nem leszek ugyanaz az ember. A halála egy darabot örökre kitépett belőlem.
- Kedves utasaink! Üdvözöljük önöket Londonban! Köszönjük, hogy a British Airways szolgáltatásait választották! A viszont látásra!
Összepakoltam minden cuccomat a táskámban, letöröltem a könnyeket az arcomról, majd a többi utassal együtt szép lassan elhagytam a gépet.
A tüdőmet megtöltötte az utánozhatatlan londoni levegő. Bizonytalanul elindultam a csomagjaimért. 10 percen belül 5 bőrönddel álltam a repülőtér előtt és vártam a nagynénémét érkezését. Végül 15 perc várakozás után, kapkodva kiugrott egy taxiből és sietve közeledett felém.
- Brooklyn, édesem! Örülök, hogy látlak! - próbált a karjaiba zárni, de én makacsul ellenkeztem.
- Megtennéd, hogy nem ölelgetsz?! Anya halála előtt nem hiányoztam, most meg örömmel játszod a lelkes nagynénit. Kösz, de én ebből nem kérek!
- Brooke, én soha nem ártottam neked! Mindig is szerettelek, még akkor is ha nem tartottuk a kapcsolatot.
- Te csak magadat szereted, senki mást! Én magasról teszek rá, hogy te vagy a híres Louise Roe! Nekem te a nagyképű és idegesítő nagynéném maradsz, akit mindig is utáltam! - már szinte ordítottam, így a járókelők figyelmét is elég gyorsan felkeltettem.
Louise arcára ráfagyott a mosoly, majd a mérhetetlen fájdalom és csalódottság vette át a
helyét. A sofőr bepakolta a csomagjaimat a csomagtartóba, Louise pedig szó nélkül beült az autóba. Csendben bámultam az esőcseppeket az ablakon és közben próbáltam utolérni a gondolataim. Bármi fog történni, nem fogom megszeretni Louise-t- határoztam el magamban. Bármit tesz, bárhogyan próbálkozik, én makacs leszek! Ha eddig nem foglalkozott velem, akkor ne most akarj bepótolni az elmúlt éveket!
Egy rövid autóút alatt megérkeztünk Louise londoni lakásához. A sofőr nagylelkűen felvitte a csomagokat a negyedik emeletre, majd bő borravaló kíséretében távozott. A nagynéném szűkszavúan körbe vezetett a lakásban, megmutatta a szobámat majd elvonult a sajátjába. Mérgesen ledobtam magam az ágyra és meredten bámultam a plafont. Ki kéne pakolnom vagy hagynom az egészet a picsába? Bár mégis csak itt fogok élni. De ezzel az elfogadásomat mutatnám ki. Akkor mit csináljak?
Végül jó pár óra múlva, gondolataimat elűzve, kipakoltam és berendezkedtem a szobámban. Úgy is annyi időt fogok itt tölteni. Kipakoltam a ruháimat, könyveimet és minden olyan tárgyat ami jelent valamit. A falat teleragasztottam plakátokkal, koncertjegyekkel és régi képekkel, amin még anyával és az akkori legjobb barátaimmal vagyok. Elöntöttek az emlékek és a vágy a régi életem után.
- Igen értem uram, akkor mit szólna a holnap délutánhoz? Igen, igen. Akkor holnap 3 órakor elkészíthetem az interjút. Hagy kérdezzem, hogy a helyszín kötött, vagy bárhol kikérdezhetem őket? Ó, nagyon köszönöm a lehetőséget uram. Akkor holnap 3 órakor érkeznek a fiúk. A címemet majd elküldöm emailban. Addig is minden jót, a viszont hallásra!
Szóval a vendégeit is el kell viselnem?! Csodás, ennél rosszabb már nem lehet az életem!
*Loiuse szemszöge*
Fáradtan rogytam le a kanapéra miután körbevezettem Brooklyn-t. A fájdalom és a szomorúság nyílként lövellt belém. Mindig is szerettem az unokahúgom, még akkor is ha nem tartottuk a kapcsolatot. Azzal, hogy magamhoz vettem, megpróbálom rendbe hozni az eddig elrontott kapcsolatunkat. Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki a viselkedését, de meg fogom próbálni megváltoztatni az érzéseit.
A gondolataimból a telefon csörgése ébresztett fel. Ránéztem a képernyőre, és elolvastam a nevet. Mike, állt a képernyőn nagy betűkkel. Meneküljünk a munkába - gondoltam magamba.
- Jó napot kívánok Louise! A munkatársam, Anna említette, hogy interjút óhajt készíteni a One Direction tagjaival. - szólt bele a férfi mély hangon.
- Jó napot! Igen, beszéltem már a hölggyel, de a pontos információkat, még nem tudta megmondani.
- Tehát akkor önnek mikor lenne jó a mai héten? Mert a fiúknak 2 szabad délutánjuk még van, tehát pont be tudnánk szervezni.
- Igen, érten uram. Akkor mit szólna a holnap délutánhoz?
- Az pont megfelel az időbeosztásunknak. Akkor egy sofőr holnap délután 3 órakor elszállítja a fiúkat, felteszi a kérdéseket, majd haza jönnek.
- Igen, igen. Akkor holnap délután 3 órakor elkészítem az interjút. Hagy kérdezzem, hogy a helyszín kötött, vagy bárhol kikérdezhetem őket?
- Csak bizonyos esetben adunk szabad választási lehetőséget, de mivel már előre jelezte, hogy a saját otthonában szeretné vendégül látni őket, így megkapja ezt a lehetőséget.
- Ó, nagyon köszönöm, uram. Akkor holnap 3 órakor érkeznek a fiúk. A címemet majd elküldöm emailban. Addig is minden jót, a viszont hallásra!
-Viszont hallásra! - búcsúzott a férfi, majd kinyomta a telefont.
Ezzel letudva az idei év egyik legfontosabb interjúja. Miért van az, hogy a munkámban minden ilyen könnyen megy, a magánéletemben pedig minden romokban hever?!
