7. fejezet

A fájdalomnak nincs határa.

Kavarogtak bennem a gondolatok, és nem bírtam felnézni. Csak annyit hallottam, hogy valaki sarkon fordult és leviharzott a lépcsőn. Felkaptam és a fejem, és ismét gondolkodás nélkül cselekedtem. Felugrottam az ágyról és Harry után rohantam, nem törődve a 2 másik fiúval. Harry épp a bejárati ajtóban állt, amikor utolértem.

- Harry, kérlek várj! - szóltam utána, mikor éppen készült kilépni az ajtón. A teste egy pillanatra lemerevedett, majd lassan megfordult, mintha szívességet tenne azzal, hogy egyáltalán rám néz. Tekintetét végig futtatta a szanaszét álló hajamon és összegyűrődött ruhámon. Ahogy a szemembe nézett, csak egy dolgot tudtam kiolvasni belőle: mérhetetlen szánalmat. 

- Mit akarsz? - kérdezte, hangjából pedig árad a megvetés. 

- Kérlek, csak had magyarázzam meg! - könyörögtem, holott tudtam, hogy nincs elfogadható magyarázat a tetteimre. A szívembe belenyilallt a fájdalom, ahogy meghallottam még egy hangot a hátam mögül.

- A magyarázat engem is nagyon érdekelne! - szólalt meg Zayn, közvetlenül mögülem.

Ahogy szembe fordultam a fiúval, ugyanazt láttam a szemében, mint amit pár perccel azelőtt Harry tekintetében.

- Hallgatunk, Brooklyn! - szólalt meg cinikusan Harry, és gúnyos mosollyal az arcán, a bejárati ajtónak dőlt. Zayn ugyanúgy, félvállal a falnak dőlt és várta, hogy elkezdjem. 

De nem voltam képes rá. A torkom kiszáradt, és hirtelen szédülni kezdtem. A szívszorító érzés egyre erősebbé vált, és nem voltam képes visszatartani a könnyeim. Legördült az első, majd egyre több követte. Felnéztem Harry-re, de a könnyeim keresztül is láttam, hogy nem enyhült az arckifejezése. Sőt, sőt csak még nagyobb mértékű megvetést tanúsított irántam, mint eddig. Összeszedtem magam és Zayn felé pillantottam, akinek halvány aggodalom csillogott a szemébe. Beszívtam a levegőt, majd lassan kifújtam. Közben egyik fiúról, a másikra néztem. 

- Sajnálom! - böktem ki végül, és felhajtottam a fejem. 

Félszemmel láttam, hogy Zayn bólint egy aprót, de Harry nem elégedett meg ennyivel. Hiába látta rajtam, hogy fáj és bármit megtennék, hogy jóvá tegyem amit tettem, nem érdekelte.

- És ez kit érdekel?! Úgy viselkedtél, mint egy közönséges ribanc! - Harry egyre dühösebbé vált, én pedig nem tudtam megszólalni. 

Zayn ezt látva, megszólalt:

- Harry, kérlek! - igyekezett kedves hangnemet megütni, de az ő hangjában is éreztem a idegességet. 

- Zayn, ne már! Ne legyél már ilyen szánalmas, hogy beveszed ezt az olcsó színészkedést! Furcsa akkor még nem volt bűntudata, mikor velem csókolózott, majd a te öledbe kötött ki. - Harry, már szinte kiabált. 

Az fájt a legjobban, hogy igaza volt. 

Zayn megdöbbent, majd erőt vett magán s hidegen hozzám szólt:

- Most menj el, Brooklyn! - megfogta a karom és az ajtó felé terelt. - Kérlek! - tette hozzá, egy kicsit kedvesebben. 

A lábamba alig volt erő, de végül eljutottam az ajtóig. Lenyomtam a kilincset és kiléptem a házból. Egy pillanatra visszanéztem a 2 fiúra, hátha valamit még leolvashatok az arcukról. De nem sikerült, mert Harry rám csapta az ajtót. 

* * * 

A napok teljesen összefolytak. Csak sírtam és aludtam, vagy éppen álomba sírtam magam. Hiába szorongattam görcsösen a telefonom, nem csörgött. Egyszer sem. Még Louis se keresett. Mind közül ez fájt, a legjobban, mert neki is csalódást okoztam, miközben ő csak segíteni akart. De nem mertem tárcsázni.
Nem tudom, hogy jutottam haza a fiúktól. A képek összemosódtak. Beestem az ajtón, az ágyra zuhanva zokogtam, Louise sokkolva próbálta kiszedni belőlem, hogy mit történt, én viszont nem mondtam el. Rengetegszer bejött, minden alkalommal sikertelenül. Végül jó pár nappal az eset után, ismét kopogott az ajtón.
- Louise, kérlek hagyjál! - nyögtem erőtlenül, és még jobban magamra húztam a takarót, ezzel elfedve feldagadt szemeimet.
A kilincs halkan lenyomódott, és kinyílt az ajtó. Halkan mocorogtam és magamba dühöngtem, hogy miért nem képes békén hagyni.
- Brooklyn? - kérdezte egy kedves női hang, ami nem éppen Louise-é volt.
Meglepetten lerángattam magamról a takarót és felültem. Egy nagyon csinos, göndör hajú lány mosolygott rám.
- Igen, én vagyok. - hebegtem.
- Szia, ne haragudj, hogy így ismeretlenül rád török! - mondta kicsit megilletődötten. Biztatóan rámosolyogtam, és kimásztam az ágyból.
- Brooklyn Roe. - nyújtottam a kezem, kisegítve az érdekes helyzetből. Hálásan elfogadta a gesztust, és megrázta a kezem.
- Danielle Peazer, Liam barátnője. Gondolom, így már érthetőbb, hogy hogyan kerültem ide.
- Igen, érthetőbb. - bólogattam nevetve. - Kérsz valamit inni? - kérdeztem, illedelmes házigazda módjára.
Danielle bólintott, így megmutattam neki merre van a konyha. Felült az egyik bárszékre, majd hirtelen megszólalt.
- Liam mindent elmesélt, amit ő tud. - egy pillanatra megállt a kezembe a narancslé. Végül sikerült kiönteni, anélkül, hogy eltörtem volna a poharat. Annyira megijedtem, hogy ez a barátságos lány is megutál a hülyeségem miatt. Ráadásul azzal valószínűleg Liam ellenszenvét is elnyerném. Leraktam Danielle elé a poharat, majd leültem vele szembe. Kortyolt párat az üdítőből, majd lerakta a poharat, rám nézett és elnevette magát.
- Hé, nyugi már! Nem utállak, nehogy azt hidd! - mosolygott rám, én pedig egyből megkönnyebbültem.
- Danielle, tudom, hogy hülyeséget csináltam. - kezdetem bele, de a lány megállított.
- Ne magyarázkodj!Hibát követtél el, de tisztába vagy vele. Ismerem már annyira Zayn-t, hogy meg fog bocsájtani. Harry már nehezebb lesz, ő nagyon berágott rád. De ugye tudod, hogy miért? - nézett rám Danielle.
- Honnan kéne tudnom? - ráztam a fejem értetlenül.
- Brooke, komolyan nem vetted észre? - lepődött meg teljesen Dan.
- Nem. Mit kellett volna? - értetlenkedtem tovább.
Ekkor megcsörrent Danielle telefonja. Bocsánat kérően rám nézett, mire mosolyogva bólintottam.
- Szia, Eleanor. Igen, nagyon aranyos lány. Nem, még nem voltunk vásárolni. Várj, megkérdezem tőle. - hadarta Danielle, majd befogta a telefon hangszóróját és rám nézett.
- Figyelj, gondolom már hallottad, hogy mi a tervem veled. - mosolygott, mire végig gondoltam a hallottakat.
- Vásárlás, ugye? - kérdeztem vidáman, mire bólintott.
- Louis barátnője, Eleanor már nagyon kíváncsi rád és ő is nagyon szeretne jönni. Nem lenne baj? Hidd el imádnád, nagyon aranyos és vicces lány. - folytatta, mire még jobban elmosolyodtam. Danielle is hihetetlenül szimpi volt, így biztos voltam benne, hogy Louis barátnőjét is bírni fogom.
- Dehogy lenne. Nagyon szívesen megismerném. - mosolyogtam rá, mire ő megnyugodott és újra a füléhez emelte a telefont.
- Jöhetsz. - szólt bele a telefonba mosolyogva, majd pár percig még beszélgettek. Mikor Dan lerakta a telefont, mosolyogva rám nézett.
- Imádni fogod, ezt az idiótát.
- Abban biztos vagyok! - mosolyogtam vissza.
- Na mivel Eleanor lelőtte a poént, így ideje elmondanom, hogy mégis mit keresek itt. - kezdett bele, én pedig érdeklődve hallgattam.
- Liam tegnap este felhívott, hogy Harry és Zayn napok óta nem szólnak egymáshoz, Louis próbálja békíteni őket, de ő is be van rágva rád. Niall és Liam kezdenek besokallni tőlük. Perrie már engem hívott, mert nem tudja elérni Zaynt-t és nem érti, hogy mi történt. Szóval tegnap Liam felhívott, hogy jöjjek el hozzád, mert Niall-el nagyon aggódnak érted, csak a fiúk miatt fel sem hívhatnak. Ezt elmeséltem Eleanor-nak, aki pedig kitalálta, hogy akkor vigyünk el vásárolni, kozmetikushoz, fodrászhoz, mert biztosan elég rossz állapotban vagy. Utána pedig nézzünk filmet és beszélgessünk. Csak először engem küldött, mert nem akart udvariatlan lenni. - hadarta Danielle mosolyogva, de nekem csak egy mondat maradt meg a fejembe.
- Dan, ki a a Perrie? - kérdeztem gyanakodva, mire Danielle teljesen megdöbbent.
- Nem tudod, hogy ki az a Perrie? - kérdezte pár perc múlva, még mindig meglepetten.
- Nem. Miért kéne? - kérdeztem vissza, és egyre kíváncsibb lettem.
- Ne akadj ki, jó? - kezdett bele Danielle, ami már rosszul kezdődött. - Szóval Perrie, Zayn barátnője. - bökte ki. Most rajtam volt a sor a megdöbbenésben.
- Mi van? - a dühöm egy pillanat alatt az egekig szökött, és szegény Danielle volt az áldozat, akin levezettem. - Van barátnője? És még ő bunkózik velem, miközben megcsalta szegény lányt? Akiről én még csak nem is tudtam?! Oké, hol a telefonom? Felhívom és elküldöm, oda ahova való! - dühöngtem, mint egy elmebeteg, majd sarkon fordultam, és elrohantam a szobám felé.
- Brooke, te komolyan nem tudtál róla? - rohant utána Danielle.
Ő még a folyosón járt, mikor én már feltúrtam az egész ágyat a telefonomért.
- Nem, de ezért még megfizet Zayn! - kiáltottam vissza.
Végre megtaláltam azt az átkozott telefont és tárcsáztam. Három csengés után, végre felvette.
- Halló? - szólt bele egy női hang. Mivel a döbbenettől válaszolni se tudtam, a lány folytatta. - Perrie vagyok, Zayn barátnője. Ő most nem tud a telefonhoz jönni. Átadjak neki valamit? - kérdezte hidegen.
Azt hiszem akkor kiütöttem a fájdalom és a düh minden mércéjét.
Szó nélkül lecsaptam a telefont, és Danielle-hez fordultam.
- Dan, hívj egy taxit! Megyünk a fiúkhoz!