4. fejezet

Megérkeztem az új résszel! Köszönöm az újabb feliratkozót és a több, mint 300 megtekintést:) Lehet ezek nem nagy számok, de nekem nagyon sokat jelentenek!
A fejezethez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy talán egy kicsit Dark-os beütése lesz, mivel pár napja olvastam el és egyszerűen megszállottá váltam.

Véletlenek.

Meglepetten meredtem a képernyőre. Lerúgtam magamról a takarót és feltérdeltem az ágyra, hogy kilássak az ablakon. Hunyorogva észrevettem egy magas alakot a lépcsőház falának dőlve, aki az utcát bámulta. A gyenge utcai lámpák fényében megcsillantak sötét fürtjei. Szívem hatalmasat dobbant, bőrömön bizsergés futott végig. Hiába próbáltam, lehetetlen volt irányítani az érzéseim. Meglepődtem a reakciómon, de nem bírtam változtatni rajta. Nem válaszoltam neki, mert megakartam lepni. Kimásztam az ágyból és a szekrényhez sétáltam. Kihúztam belőle egy vékony csőtoppot, egy félvállas pulcsit és egy csőnadrágot. Igyekeztem csöndben átöltözni nehogy felébresszem Louise-t. Nem fecséreltem az időt sminkre, a frizurámat pedig egy egyszerű hajba túrással késznek nyilvánítottam. Hangtalanul lenyomtam a kilincset és a bejárati ajtóhoz lopóztam. Zsebre vágtam a lakás kulcsot, felkaptam a conversem és nesztelenül kiléptem a lakásból. Hívtam a liftet közben pedig felvettem a fekete tornacipőt. A felvonó egy apró sípolással jelezte, hogy megérkezett. Ahogy beszálltam a liftbe és megnyomtam a gombot furcsa érzés töltött. Végig néztem magamon a tükörbe. Érdekes érzés futott végig rajtam.  Talán az izgatottság a legjobb jó erre, de még ez sem foglalja magába az összes érzést. Kiléptem a liftből és az ajtóhoz sétáltam. Kikukucskáltam a piszkos ablaküvegen és megláttam Harry-t. A fiú még mindig ugyanott volt, lazán a falnak dőlve. Egy pillanatra az ajtó felé pillantott, de a sötétség miatt nem vett észre. Összeszedtem a bátorságom és kinyitottam az ajtót. A hideg levegő megtöltötte a tüdőmet. Borzongás futott végig rajtam, persze nem csak az időjárás miatt. Harry egyből felém kapta a fejét. Sötét, göndör haját egy sapka alá rejtette így csak pár kósza tincs keretezte a gyönyörű arcát. Zöld szeme vadul csillogott a  lámpák halovány fényében, szája pedig pimasz mosolyra húzódott.
- Csinos vagy! - szólalt meg rekedtes hangon, majd közelebb lépett hozzám és egy apró puszit nyomott a homlokomra.
Elmosolyodtam, kezemet pedig akaratlanul is a nyaka köré fontam. Keze határozottan tartotta a derekam, teste pedig ismét forróságot árasztott magából. A fülemhez hajolt, forró leheletétől hevesebben kezdett verni a szívem.
- Van kedved sétálni? - suttogta.
A szemébe néztem, majd mosolyogva bólintottam.
- Hova megyünk? - kérdeztem végül, miután feleszmélten, hogy jó pár percre teljesen elveztem Harry smaragd zöld szemeiben.
- Amerre akarunk. Ez az éjszaka szóljon a véletlenekről! - kacsintott rám, majd elindult egy számomra teljesen ismeretlen utcába. Meglepetten utána mentem. A hűvös londoni szél bele kapott a hajamba, ami így a hátamat verdeste.
- Most őszintén miért hívtál le? - kérdeztem, mert nem hagyott nyugodni a gondolat.
- Nincs rá normális indokom. Egyszerűen kettesben szerettem volna lenni veled. - nézett rám, miközben elmosolyodott.
Gödröcskéi engem is mosolyra késztettek.
- Csak, hogy tudd nem hiszek a véletlenekben.
Harry elnevette magát, majd a szemembe nézett.
- Akkor jó, mert én sem.
Válaszul egy őszinte nevetést kapott. Gondolataim elszaladtak és nem tudtam kontrollálni a számat.
- Miért pont velem akartál kettesben lenni? - kérdeztem végül.
- Mert a normális emberek ilyenkor már alszanak.
- Most vallottad be, hogy nem vagy normális Styles! - válaszoltam nevetve és játékosan vállba boxoltam.
Harry elkapta a csuklóm, pár másodpercig csak fogta, majd gyengéden lecsúsztatta az ujjait az enyémekhez és összekulcsolta őket. Ujjaim bizseregtek ahogy hosszú ujjai finoman hozzáértek. Hüvelyujjával simogatta a kézfejem. Nem néztem rá, csak meredten bámultam elő, közbe az arcomon egyre boldogabb mosoly terült szét. Hogyan tudja ezt a reakciót kiváltani belőlem?! Szó nélkül sétáltunk London egyre sötétebb utcáin.
A hideg szél végig süvített a szűk sikátoron. Közelebb húzódtam Harry-hez, mert egyszerre féltem és fáztam is. Harry váratlanul elengedte a kezem, de azonnal átkarolta a vállam és közelebb húzott magához. A nyugalom végi áradt a testemen. Annyi éven után először több napon keresztül is boldog voltam.
- Miért költöztél Londonba? - kérdezte Harry miközben arca csak pár centire volt az enyémtől.
A kérdés szíven ütött, de egyszerre bíztam Harry-ben és féltem is tőle. Cinikus pillantásai még friss emlékként éltek bennem. Alig észrevehetően elhúzódtam tőle. Hiába éreztem boldognak magam, nem mertem bízni benne. Úgy tűnt olvas a gondolataimban, mert kezét finoman a derekamra csúsztatta és maga felé fordított. Arcát megint alig pár centi választotta el az enyémtől. Tekintetét az enyémbe fúrta és suttogva megszólalt:
- Bízhatsz bennem, kicsim! - közelebb hajolt az arcomhoz és homlokon csókolt.
Karjaimat a nyaka köré fontam, fejemet izmos mellkasára hajtottam és hallgattam egyenletes szívverését. Teljesen megnyugodtam és soha többé nem akartam elengedni Harry-t. Illata megbolondított, nem figyeltem a külvilágra. Csak Harry és számítottunk, senki más!
- Köszönöm! - motyogtam a pólójába.
Harry válaszul belepuszilt a hajamba. Elengedtem a nyakát és a vállába kapaszkodtam tovább, hogy a szemébe nézhessek.
- 16 éves voltam mikor elveszítettem anyukámat. - kezdtem bele, Harry szemében pedig felcsillant az aggodalom.
- Hónapokig nem láttam értelmét az életemnek, az okot amiért reggelente fel kéne kelnem. Nem tudom, hogy mi tartott életben, de mégis kitartottam. 10 hónap után jöttem rá, hogy fel kell állnom, mert anya se akarná, hogy egy évet "elpocsékoljak" az életemből. Egyből megbántam minden öngyilkossági gondolatot, a bujkálást a gyámhivatal elől és persze, a rengeteg önsanyargatást. Összepakoltam az összes számomra fontos tárgyat, az anyához kötődő emlékeket. Felhívtam a gyámügyet. Mivel apámnak még a nevét se tudom így Louise volt az egyetlen rokonom aki vállalhatta a felügyeletem. Mivel őt Londonhoz köti a munkája, én pedig már iskolába sem jártam nekem kellett ide jönnöm. - a hangom elcsuklott. - Már semmi sem kötött New York-hoz. - fejeztem be és kicsordult egy könnycsepp a szememből.
Harry az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. Tekintetét az enyémbe fúrta.
- Brooke, ennek már vége! Az édesanyádat soha nem kaphatod vissza, de ő örökké a részed marad! Figyel és vigyáz rád úgy, hogy te nem is tudsz róla. Louise pedig szeret téged, csak adnod kell neki egy esélyt. Nem élhetsz örökké a múlt árnyékába. - a hangjában egyszerre aggodalom és határozottság csengett.
Egyik könnycsepp a másikat követte, egészen addig amíg nem is láttam már tőlük. Harry magához húzott én pedig elárasztottam könnyekkel. Fejemet a nyakába fúrtam. Hiányzott az, hogy valaki szeressen, hogy törődjön velem, hogy figyeljen rám és a gondomat viselje. Ő a hátamat simogatta belőlem pedig egyre több emlék tört elő.
"Brooklyn, édesem gyere ide van egy meglepetésem számodra! - szólalt meg anya bársonyos hangom egy októberi estén. Gyerekként anya sokszor meglepett apró, de mégis kincset érő tárgyakkal. Loholtam a szobájába és kisgyerekhez illő vigyorral az arcomon vártam az ajándékot. Anya a kanapén ült, de lentebb kellett hajolnia, hogy egy vonalba legyen az én arcommal. Végül egy elég vastag könyvet húzott elő a háta mögül. Öt éves kislányként még nem nem értékeltem egy sima könyvet. 
- Anya, hol az igazi ajándék? - kérdeztem elkeseredett hangon. 
Anya válasz helyett az ölébe húzott és kinyitotta a könyvet. 
- Talán most még csak egy unalmas könyv, de majd ha nagy leszel szükséged lesz rá. Ha rossz napjaid lesznek, csak nézz bele és gondold azt, hogy én is ott vagyok veled.
Meglepve ugyan de elvettem tőle a könyvet és elkezdtem lapozgatni. 
Anya csak egy mondatot írt az első lapjára, amely azóta éltet, mióta megtanultam olvasni" 
Ahogy Harry karjaiban próbáltam megnyugodni, az égen egy hatalmas villám cikázott át, majd elkezdett szakadni az eső. A könnyek elkeveredtek az eső cseppekkel, amelyek egyre gyorsabban estek. Hirtelen egy különleges érzés futott végig rajtam. Hiába az eső, testemet forróság égette. Elhúzódtam Harry-től, majd a szemébe néztem. Szeme úgy csillogott, ahogyan a legszebb csillagok az égen. Közelebb lépett hozzám és egy vizes tincset a fülem mögé simított. Kezét a derekamra csúsztatta és az ajkaimat bámulta. Kezem és ismét a nyaka köré fontam. Harry megszüntette az arcunk közti távolságot és gyengéden szájon csókolt. Ajkai bársonyoson az enyémre simultak. Nem érdekelt semmi más, csak Ő. Csak álltunk az esőben és percekig csókolóztunk. Azt amire csak vágytam, figyelem, szeret, gondoskodás, mind ott volt egyetlen egy csókban. Nem tehetem tönkre a most kezdődő barátságunkat! - villant át az agyamon. Egyből elhúzódtam Harry-től és az éjszaka folyamán többet már hozzá se szóltam. Attól féltem, már csak ha ránézek, nem bírom türtőztetni az érzéseim. Hiába próbálkozott, hiába éreztem magamon a tekintetét, nem bírtam ránézni. Őt is becsaptam. Ugyanúgy ahogy Zayn-t. 
Szó nélkül haza kísért. Búcsúzol bocsánat kérően ránéztem, majd sarkon fordultam és a lifthez rohantam.