4. fejezet

Megérkeztem az új résszel! Köszönöm az újabb feliratkozót és a több, mint 300 megtekintést:) Lehet ezek nem nagy számok, de nekem nagyon sokat jelentenek!
A fejezethez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy talán egy kicsit Dark-os beütése lesz, mivel pár napja olvastam el és egyszerűen megszállottá váltam.

Véletlenek.

Meglepetten meredtem a képernyőre. Lerúgtam magamról a takarót és feltérdeltem az ágyra, hogy kilássak az ablakon. Hunyorogva észrevettem egy magas alakot a lépcsőház falának dőlve, aki az utcát bámulta. A gyenge utcai lámpák fényében megcsillantak sötét fürtjei. Szívem hatalmasat dobbant, bőrömön bizsergés futott végig. Hiába próbáltam, lehetetlen volt irányítani az érzéseim. Meglepődtem a reakciómon, de nem bírtam változtatni rajta. Nem válaszoltam neki, mert megakartam lepni. Kimásztam az ágyból és a szekrényhez sétáltam. Kihúztam belőle egy vékony csőtoppot, egy félvállas pulcsit és egy csőnadrágot. Igyekeztem csöndben átöltözni nehogy felébresszem Louise-t. Nem fecséreltem az időt sminkre, a frizurámat pedig egy egyszerű hajba túrással késznek nyilvánítottam. Hangtalanul lenyomtam a kilincset és a bejárati ajtóhoz lopóztam. Zsebre vágtam a lakás kulcsot, felkaptam a conversem és nesztelenül kiléptem a lakásból. Hívtam a liftet közben pedig felvettem a fekete tornacipőt. A felvonó egy apró sípolással jelezte, hogy megérkezett. Ahogy beszálltam a liftbe és megnyomtam a gombot furcsa érzés töltött. Végig néztem magamon a tükörbe. Érdekes érzés futott végig rajtam.  Talán az izgatottság a legjobb jó erre, de még ez sem foglalja magába az összes érzést. Kiléptem a liftből és az ajtóhoz sétáltam. Kikukucskáltam a piszkos ablaküvegen és megláttam Harry-t. A fiú még mindig ugyanott volt, lazán a falnak dőlve. Egy pillanatra az ajtó felé pillantott, de a sötétség miatt nem vett észre. Összeszedtem a bátorságom és kinyitottam az ajtót. A hideg levegő megtöltötte a tüdőmet. Borzongás futott végig rajtam, persze nem csak az időjárás miatt. Harry egyből felém kapta a fejét. Sötét, göndör haját egy sapka alá rejtette így csak pár kósza tincs keretezte a gyönyörű arcát. Zöld szeme vadul csillogott a  lámpák halovány fényében, szája pedig pimasz mosolyra húzódott.
- Csinos vagy! - szólalt meg rekedtes hangon, majd közelebb lépett hozzám és egy apró puszit nyomott a homlokomra.
Elmosolyodtam, kezemet pedig akaratlanul is a nyaka köré fontam. Keze határozottan tartotta a derekam, teste pedig ismét forróságot árasztott magából. A fülemhez hajolt, forró leheletétől hevesebben kezdett verni a szívem.
- Van kedved sétálni? - suttogta.
A szemébe néztem, majd mosolyogva bólintottam.
- Hova megyünk? - kérdeztem végül, miután feleszmélten, hogy jó pár percre teljesen elveztem Harry smaragd zöld szemeiben.
- Amerre akarunk. Ez az éjszaka szóljon a véletlenekről! - kacsintott rám, majd elindult egy számomra teljesen ismeretlen utcába. Meglepetten utána mentem. A hűvös londoni szél bele kapott a hajamba, ami így a hátamat verdeste.
- Most őszintén miért hívtál le? - kérdeztem, mert nem hagyott nyugodni a gondolat.
- Nincs rá normális indokom. Egyszerűen kettesben szerettem volna lenni veled. - nézett rám, miközben elmosolyodott.
Gödröcskéi engem is mosolyra késztettek.
- Csak, hogy tudd nem hiszek a véletlenekben.
Harry elnevette magát, majd a szemembe nézett.
- Akkor jó, mert én sem.
Válaszul egy őszinte nevetést kapott. Gondolataim elszaladtak és nem tudtam kontrollálni a számat.
- Miért pont velem akartál kettesben lenni? - kérdeztem végül.
- Mert a normális emberek ilyenkor már alszanak.
- Most vallottad be, hogy nem vagy normális Styles! - válaszoltam nevetve és játékosan vállba boxoltam.
Harry elkapta a csuklóm, pár másodpercig csak fogta, majd gyengéden lecsúsztatta az ujjait az enyémekhez és összekulcsolta őket. Ujjaim bizseregtek ahogy hosszú ujjai finoman hozzáértek. Hüvelyujjával simogatta a kézfejem. Nem néztem rá, csak meredten bámultam elő, közbe az arcomon egyre boldogabb mosoly terült szét. Hogyan tudja ezt a reakciót kiváltani belőlem?! Szó nélkül sétáltunk London egyre sötétebb utcáin.
A hideg szél végig süvített a szűk sikátoron. Közelebb húzódtam Harry-hez, mert egyszerre féltem és fáztam is. Harry váratlanul elengedte a kezem, de azonnal átkarolta a vállam és közelebb húzott magához. A nyugalom végi áradt a testemen. Annyi éven után először több napon keresztül is boldog voltam.
- Miért költöztél Londonba? - kérdezte Harry miközben arca csak pár centire volt az enyémtől.
A kérdés szíven ütött, de egyszerre bíztam Harry-ben és féltem is tőle. Cinikus pillantásai még friss emlékként éltek bennem. Alig észrevehetően elhúzódtam tőle. Hiába éreztem boldognak magam, nem mertem bízni benne. Úgy tűnt olvas a gondolataimban, mert kezét finoman a derekamra csúsztatta és maga felé fordított. Arcát megint alig pár centi választotta el az enyémtől. Tekintetét az enyémbe fúrta és suttogva megszólalt:
- Bízhatsz bennem, kicsim! - közelebb hajolt az arcomhoz és homlokon csókolt.
Karjaimat a nyaka köré fontam, fejemet izmos mellkasára hajtottam és hallgattam egyenletes szívverését. Teljesen megnyugodtam és soha többé nem akartam elengedni Harry-t. Illata megbolondított, nem figyeltem a külvilágra. Csak Harry és számítottunk, senki más!
- Köszönöm! - motyogtam a pólójába.
Harry válaszul belepuszilt a hajamba. Elengedtem a nyakát és a vállába kapaszkodtam tovább, hogy a szemébe nézhessek.
- 16 éves voltam mikor elveszítettem anyukámat. - kezdtem bele, Harry szemében pedig felcsillant az aggodalom.
- Hónapokig nem láttam értelmét az életemnek, az okot amiért reggelente fel kéne kelnem. Nem tudom, hogy mi tartott életben, de mégis kitartottam. 10 hónap után jöttem rá, hogy fel kell állnom, mert anya se akarná, hogy egy évet "elpocsékoljak" az életemből. Egyből megbántam minden öngyilkossági gondolatot, a bujkálást a gyámhivatal elől és persze, a rengeteg önsanyargatást. Összepakoltam az összes számomra fontos tárgyat, az anyához kötődő emlékeket. Felhívtam a gyámügyet. Mivel apámnak még a nevét se tudom így Louise volt az egyetlen rokonom aki vállalhatta a felügyeletem. Mivel őt Londonhoz köti a munkája, én pedig már iskolába sem jártam nekem kellett ide jönnöm. - a hangom elcsuklott. - Már semmi sem kötött New York-hoz. - fejeztem be és kicsordult egy könnycsepp a szememből.
Harry az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. Tekintetét az enyémbe fúrta.
- Brooke, ennek már vége! Az édesanyádat soha nem kaphatod vissza, de ő örökké a részed marad! Figyel és vigyáz rád úgy, hogy te nem is tudsz róla. Louise pedig szeret téged, csak adnod kell neki egy esélyt. Nem élhetsz örökké a múlt árnyékába. - a hangjában egyszerre aggodalom és határozottság csengett.
Egyik könnycsepp a másikat követte, egészen addig amíg nem is láttam már tőlük. Harry magához húzott én pedig elárasztottam könnyekkel. Fejemet a nyakába fúrtam. Hiányzott az, hogy valaki szeressen, hogy törődjön velem, hogy figyeljen rám és a gondomat viselje. Ő a hátamat simogatta belőlem pedig egyre több emlék tört elő.
"Brooklyn, édesem gyere ide van egy meglepetésem számodra! - szólalt meg anya bársonyos hangom egy októberi estén. Gyerekként anya sokszor meglepett apró, de mégis kincset érő tárgyakkal. Loholtam a szobájába és kisgyerekhez illő vigyorral az arcomon vártam az ajándékot. Anya a kanapén ült, de lentebb kellett hajolnia, hogy egy vonalba legyen az én arcommal. Végül egy elég vastag könyvet húzott elő a háta mögül. Öt éves kislányként még nem nem értékeltem egy sima könyvet. 
- Anya, hol az igazi ajándék? - kérdeztem elkeseredett hangon. 
Anya válasz helyett az ölébe húzott és kinyitotta a könyvet. 
- Talán most még csak egy unalmas könyv, de majd ha nagy leszel szükséged lesz rá. Ha rossz napjaid lesznek, csak nézz bele és gondold azt, hogy én is ott vagyok veled.
Meglepve ugyan de elvettem tőle a könyvet és elkezdtem lapozgatni. 
Anya csak egy mondatot írt az első lapjára, amely azóta éltet, mióta megtanultam olvasni" 
Ahogy Harry karjaiban próbáltam megnyugodni, az égen egy hatalmas villám cikázott át, majd elkezdett szakadni az eső. A könnyek elkeveredtek az eső cseppekkel, amelyek egyre gyorsabban estek. Hirtelen egy különleges érzés futott végig rajtam. Hiába az eső, testemet forróság égette. Elhúzódtam Harry-től, majd a szemébe néztem. Szeme úgy csillogott, ahogyan a legszebb csillagok az égen. Közelebb lépett hozzám és egy vizes tincset a fülem mögé simított. Kezét a derekamra csúsztatta és az ajkaimat bámulta. Kezem és ismét a nyaka köré fontam. Harry megszüntette az arcunk közti távolságot és gyengéden szájon csókolt. Ajkai bársonyoson az enyémre simultak. Nem érdekelt semmi más, csak Ő. Csak álltunk az esőben és percekig csókolóztunk. Azt amire csak vágytam, figyelem, szeret, gondoskodás, mind ott volt egyetlen egy csókban. Nem tehetem tönkre a most kezdődő barátságunkat! - villant át az agyamon. Egyből elhúzódtam Harry-től és az éjszaka folyamán többet már hozzá se szóltam. Attól féltem, már csak ha ránézek, nem bírom türtőztetni az érzéseim. Hiába próbálkozott, hiába éreztem magamon a tekintetét, nem bírtam ránézni. Őt is becsaptam. Ugyanúgy ahogy Zayn-t. 
Szó nélkül haza kísért. Búcsúzol bocsánat kérően ránéztem, majd sarkon fordultam és a lifthez rohantam.

~Díj.

Megkaptam az első díjamat!

El se tudom mondani, hogy mennyire örülök neki!:) 
Nagyon nagyon köszönöm Summersmile♥-nak!
                                 

Szabályok:
1. Írj magadról 11 dolgot.!
2. Írj 11 kérést.!
3. Válaszolj a 11 kérdésre.!
3. Küldd tovább néhány blognak.!

1. - 13 éves vagyok 
- a szobám színe lila, mert ez a kedvenc színem
- Samsung S5320 típusú telefonom van, amit nagyon utálok, de júniusban kapok újat
- minden vágyom, hogy kapjak egy cicát, de anya nem engedi:(
- a cica mellett a farkas a kedvenc állatom
- el sem hiszem, hogy 3 rész után kaptam egy díjat! 
- több, mint egy éve Directioner vagyok és nagyon büszke vagyok erre
- minden álmom, hogy Londonban éljek és találkozzam a fiúkkal:) esetleg még olyan szinten barátok legyünk, mint ahogy azt a blogjaimban leírom- mindent szeretek ami Angliához kötődik: zenészek, műsorok, szokások stb.
- a legjobb barátnőimet az interneten keresztül ismertem meg (bármilyen hihetetlen:D)
 - imádom a meséket és elakarok menni Sohaországba:3

2. -Miért írsz? Hobbi vagy így képzeled el az életed? 
- Kit tekintesz példaképednek?
- Rosszabb napjaidon mi az ami fel tud vidítani?
- Miért pont azt a lányt választottad főszereplőnek?
- Mi az a 3 szó amivel jellemeznéd magad?
- Szabadidődben mit csinálsz az íráson kívül? 
- Hány éves vagy?
- Mi ösztönzött arra, hogy megnyisd a blogodat?
- Általában meddig tart megírni egy részt?
- Mi a legnagyobb álmod?
- Melyik városban tudnád elképzelni az életed?



3. 
 - Mióta írsz?    Ezt a blogot december végén kezdtem:)

- Mi / Ki inspirál?
   Az írásban vagy alapvetően? Az írásban az, hogy kifejezhetem az érzéseim és az álmaim.    Alapvetően pedig rengeteg olyan zene és kép van, amitől egyből jobban érzem magam. Kifejezetten példaképem és inspirálóm nincs.

- Melyik a kedvenc évszakod?

  Mindegyiket szeretem, mert meg van a maguk varázsa, amiért különlegesek.

- Jobb, vagy balkezes vagy?
  Jobb.

- Kedvenc blogod / blogjaid?
  Azok, amelyikeknek el fogom küldeni ezt a díjat. 

- Tartozol valamelyik fandomhoz? (pl Rusher...)
    Directioner.
- Van testvéred?
   Igen,van.

- Milyen az álomsrácod?
   Na ez hosszú lesz. Külsőre nincs kifejezetten ideálom, mert mindig más tetszik meg egy fiúban. De   a kicsit hosszabb vasalt haj vagy a felállított is nagyon tetszik. Legjobban a zöld szem tetszik, de a legutóbbi srácnak gyönyörű barna szeme volt, így ez is változó. 

Belsőre: Mindenképpen legyen vicces és ha én is tetszem neki akkor úgy fejezze ki, hogy piszkál és próbálja felhívni magára a figyelmet. Soha ne szórakozzon velem, tisztelje az érzéseim! Érezzem jól magam vele, ez még nagyon fontos:) Talán ennyi lenne:D 

- Magassarkú vagy lapos talpú?
Lapos.

- Ismered a blogomat?
Sajnos nem, de amint lesz időm el fogom olvasni. 

- Nézel valamilyen sorozatot?
Így jártam anyátokkal:) 

4. 
- Bettina
- Milla.
- szintén Milla. :)
-  Hope Hastings
-  Strawberry.ღ
- Nikol Horváth

Még egyszer nagyon szépen köszönöm, az új résszel pedig megpróbálok minél előbb elkészülni! Puszi xx

3. fejezet

Sziasztok!:) Első és legfontosabb: visszatértem! Vége a félévnek, a laptopomat is visszakaptam, így próbálom minél gyakrabban hozni az új részeket! Ha tetszk szóljatok hozzá és iratkozzatok fel rendszeres olvasónak! Ennyi lettem volna:) i hope you like it:)

Vissza a múltba..

Halk szuszogásra ébredtem. Fáradtan kinyitottam a szemem és körbe néztem az ismeretlen szobába. Pár perc kémlelés után vettem csak észre a, szintén ismeretlen, kezet a derekamon. Zayn felé fordultam mire ő mocorogni kezdett. Kibújtam az öleléséből és a mosdóba rohantam. Mit keresek én itt? Mi történt az éjszaka? Hogy kerültem ide? Lefeküdtem Zaynnel?/ A gondolatok cikázva követték egymást és egyelőre egyikre se találtam választ. Én nem ilyen lány vagyok, aki csak úgy egy pasi karjaiba veti magát. Kétségbeesetten sétáltam fel-alá a fürdőben és emlékek után kutattam. Nem ment valami könnyen a borzasztó fejfájásnak hála. Szép lassan bevillantak a képek. Egy limuzinban ülök. Zaynnel táncolok. Zaynnel csókolózom, először a diszkóban, majd itt a hotelszobában. Ezek után teljes homály. 
- Brooke, odabent vagy? - hallottam Zayn rekedtes hangját.
Most ki kéne mennem? Vagy mit tegyek? Hiszen Zayn nem tehet semmiről. Én veszítettem el a fejem, 5 helyes és jó fej srác láttán. 
Az ajtóhoz léptem, elfordítottam a zárat és kinyitottam. Zayn félmeztelenül az ajtófélfának támaszkodott és úgy nézett végig rajtam. Végül elmosolyodott és tekintetét az enyémbe fúrta. Egy pillanatig álltam a pillantását, majd elkaptam a sajátom és az ágyhoz sétáltam, hogy összeszedjem szanaszét heverő ruháimat.
- Zayn, mi történt az éjszaka? - kérdeztem, de közben nem néztem rá.
Lépteket hallottam, majd két kéz kulcsolódott csupasz derekamra. Zayn bele csókolt a nyakamba és pedig nem tudtam neki ellenállni. Maga felé fordított és gyengéden megcsókolt. Ekkor végre kitisztult a fejem és ellöktem magamtól.
- Kérdeztem valamit! Mi történt? - kérdeztem kicsit ingerültebben, mint ahogy szerettem volna. Végre Zayn arcáról is eltűnt a kaján vigyor és távolabb lépett tőlem.
- Miután a buliban hagytad magad elcsábítani, úgy gondoltam, hogy te is akarsz engem. Hívtam egy taxit és idehozattam magunkat. Már a taxiban eléggé egymásra találtunk. Ha érted, hogy mire gondolok. - kezdte és idegességében a hajába túrt. - Ahogy ideértünk hirtelen teljesen megváltoztál. Meghallottál valamilyen dalt és teljesen magadba fordultál. Hiába próbáltalak megvigasztalni, te ellöktél magadtól. Végül szép lassan elaludtál, de álmodba beszéltél és hozzám bújtál. Sokáig simogattam a hajad, mire teljesen megnyugodtál és mind a ketten el nem aludtunk. - fejezte be és félve rám nézett.
Az információ és az igazság hallatán, összetörve a földre csúsztam és neki dőltem a franciaágy hideg, fém lábához. Az emlékek késként szurkáltak, percről perce egyre fájdalmasabban. Sírni már nem tudtam, mert a pár év alatt minden könnyemet elveszítettem. Zayn odaült mellém és óvatosan átölelt. A nyakába fúrtam a fejem és élveztem, ahogy a karjaiba zárva a biztonság érzete fut végig rajtam.
- Az a dal az édesanyádra emlékeztet, ugye? - kérdezte a fülembe suttogva. Aprót bólintottam, ezzel jelezve, hogy nem akarok többet beszélni erről. Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, de egyszer csak zajt és kiabálást hallottam a folyosóról.
- Na azt hiszem, felkeltek a fiúk is. - szólalt meg Zayn.
Kibontakoztam az öleléséből és egy puszit nyomtam az arcára.
- Köszönöm Zayn! Mindent! - mosolyogtam rá, majd a fürdőbe mentem, hogy felöltözzek.

                                                                              * * *

-Akkor haza vigyünk? - kérdezte Niall mosolyogva.
- Igen, azt megköszönném. - mosolyogtam vissza, majd beültem a fiúk által rendelt  limuzinba.
- Na és milyen volt az éjszaka Zaynnel? Jól ott hagytatok minket! - kérdezte Louis egy huncut vigyorral a képén.
- Nagyon jó volt! - kezdtem bele, mire Harry felkapta a fejét. - Jót aludtunk egymás mellett. - fejeztem be, mire Zaynnel röhögve lepacsiztunk.
Még a hotelban volt 10 percünk megbeszélni a múlt éjszakát. Megegyeztünk, hogy maradjunk barátok és majd kiderül, hogy végül mi lesz a vége. De azt már egy nap alatt megtanultam, hogy rá bármikor számíthatok. Talán egyszer még több is lesz, mint barátság. De most azzal kell foglalkoznom, hogy újra normális életet tudjak élni. Louise-szal és Londonban.
- Brooklyn, megjöttünk! Hé, Brooke, figyelsz?! - bökött meg Niall vagy ötödjére, mire végre visszatértem a gondolataim közül.
- Ja, persze. - feleltem bágyadt hangon és kiszálltam az autóból, a fiúk pedig utánam.
- Srácok, köszönöm a tegnap estét, rég éreztem magam ilyen jól! - mosolyogtam rájuk.
- Gyere ide királylány! - húzott magához Louis és összeborzolta a hajam.
- Minket bármikor hívhatsz, ha egyedül érzed magad! - ölelt meg Niall is.
- Elbüszkélkedhetsz vele, hogy a One Direction a legjobb barátod! - csatlakozott Liam a hozzá nem illő egoizmussal.
A következő Zayn volt, aki a legközelebb került a szívemhez. Persze, csak barátilag. A tegnapi gyors fellángolás már elmúlt. Legalábbis most úgy érzem.
- Ölelj meg, tesó! - hülyéskedett Zayn, mire röhögve a nyakába borultam. Éreztem, hogy egy bizonyos tekintet perzselően égeti a hátam, de nem foglalkoztam vele. Magába szívtam Zayn bódító illatát és egy ütemet kihagyott a szívem. Na tessék, megint kezdődik! Ölelgetett pár percig, majd mosolyogva elengedett és egy puszit nyomott a fejemre. - Vigyázz magadra! - súgta a fülembe. A lehelete csiklandozta a nyakam, testemen végig futott a borzongás.
Elléptem mellőle és szembe találtam magam egy zöld szempárral. Már a tekintetétől futkosott a hátamon a hideg, de nem tulajdonítottam ennek akkora jelentőséget, mint Zaynnél. Odaléptem Harryhez és mosolyogva megöleltem. A fiú testéből áradt a forróság és nem csak a fülledt augusztusi levegő miatt. Elmosolyodtam és a mellkasára hajtottam a fejem. Hallottam a szívverését, ami másodpercről másodpercre hevesebben vert. Ahogy a fülemhez hajol éreztem a leheletét, ami ugyanazt a hatást keltette bennem, mint Zaynnél. Talán még erősebb is volt...- Remélem jól telt az éjszakád! - szólalt meg cinikusan, majd eltolt magától.
Megpróbáltam nem úgy érezni magam, mint akit átvertek, de nem ment valami jól. Most akkor csak beképzeltem magamnak azt, hogy Harry érez valamit? Mi történt egy éjszaka alatt velem? Ez az 5 fiú belépett az életembe és kevesebb, mint 24 óra alatt fel is forgatták azt. Mi lesz velem ha tényleg az életem részévé válnak? Mosolyogva elköszöntem a fiúktól, majd elindultam a lift felé. Megnyomtam a negyedik emelethez tartozó gombot, mire a lift hangtalanul elindult fölfelé. A tükörben végig néztem a látványon. Mint egy rossz ribanc. A szoknyám összegyűrődött, a fűző lentebb csúszott, mint ahol a helye van, a hajam szanaszét állt, a sminkem pedig elkenődött. Igen, tényleg úgy néztem ki, mint aki valakivel töltötte az éjszakát. Harry okkal akadt ki rám, hiszen tegnap este neki is hagytam, hogy fogdosson, a szemezésről nem is beszélve. Hiszen én vertem át őt! - a felismerés villámcsapásként ért. A lift egy pittyegéssel jelezte, hogy megérkeztem a negyedik emeletre. Odasétáltam az ajtó elé, de kiderült, hogy kulcsot nem vittem magammal.  Becsöngettem, de semmi válasz. Másodjára úgy szintén. Fáradtan lerogytam a lépcsőre és bámultan magam elé.
Beszélnem kell Harryvel! Vagy Zaynnel! Vagy mind a kettőjükkel?! Istenem ez annyira bonyolult és fogalmam sincs, hogy hogyan keveredtem bele ebbe az egészbe! Melyikőjüknél éreztem erősebben a vonzódást? Lehet egyszerre két embert szeretni?! 

- Hé cica, engem mennyiért vállalsz? - hallottam meg egy ismeretlen hangot a hátam mögül.
Ránéztem a srácra és elmosolyodtam. Kócos barna haja és gyönyörű barna szemei voltak. Egyik kezében 3 pizzás dobozt tartott a másikban pedig egy kulcscsomót. Első perctől szimpatikussá vált, így bele mentem a hülyéskedésbe.
- Ha pizzával fizetsz akkor, bármibe benne vagyok! - válaszoltam mosolyogva és fejemmel a pizzás dobozok felé böktem, mivel tegnap este óta semmit se ettem.  A srác elmosolyodott, leült mellém és kinyitotta az egyik pizzás dobozt.
- Sonkás-kukoricás, jó lesz? - nézett rám vidáman.
- Persze, az a kedvencem. - mosolyogva nyúltam az első pizza szeletért.
- Én az összeset imádom! De ez a hátránya annak, hogy ha pizzafutár vagy. - mondta teleszájjal, én pedig elnevettem magam.
- Kiskoromba ha valami dolgozat nem sikerült, mindig hisztiztem és közöltem, hogy én nem tanulok semmit, hanem megyek Londonba pizzafutárnak. - hirtelen nem tudtam, hogy miért mondtam ezt el, de nem érdekelt. Hiszen úgy se látom többet ezt a fiút az életemben.
- Szóval lebecsülöd a munkám? Pedig ha tudnád milyen nehéz! - kezdett bele a mesélésbe és innentől már dőlt belőlünk a szó. Kiderült, hogy a srác neve Will, 17 éves és 3 éve él Londonban. Tini fejjel, elege volt mindenből, fogta magát és Párizsból Londonba költözött. Az angol tudása tökéletes így nagyon gyorsan talált magának munkát. Végül is elmeséltem neki az egész életem. Hogy miért és hogyan kerültem Londonba, anya halálát és meglepő módon még Zaynről és Harryről is beszéltem neki. Ő türelmesen végig hallgatott, majd tanácsot is adott. Órákat beszélgettünk, az idő pedig csak úgy elrepült annyira jól éreztem magam. Végül Louise este 9-kor jött haza, mi addig a lépcsőn ülve beszélgettünk Willel.
Meglepő és különös módon ismertem meg az első londoni barátomat, aki később a legjobb barátommá vált.

                                                                        * * *

 - Brooklyn, bejöhetek? - hallottam a folyosóról Louise hangját, kb. éjfélkor.
Éppen az ágyon hasaltam és bőszen naplót írtam, de úgy döntöttem, hogy kivételesen jó fej leszek Louise-szal, hiszen neki hála már 6 új barátot szereztem.
- Persze, gyere! - írtam le az utolsó mondatot és becsuktam a kis könyvecskét.
Louise egy hálóingben és selyemköntösben besétált a szobámba és leült az ágy szélére.
- Brooke, azt még nem beszéltük meg, hogy melyik suliba szeretnél járni? - kezdett bele Louise, mire teljesen elképedtem. Oké nem volt rá okom, de egyszerűen nem akartam még iskolába menni.
- Gondolkozhatok még rajta? - kérdeztem végül.
- Persze, de holnap estére döntsd el légy szíves! - mosolygott rám Louise, majd felállt az ágyról.
- Rendben. - mosolyogtam vissza, amivel még magamat is megleptem.
Louise odalépett mellém és egy puszit nyomott a fejemre. Hirtelen elfogott az mérhetetlen hiányérzet, ami lassan 2 éve bennem van.
- Jó éjszakát, Louise! - mondtam ki végül, de a hangom megbicsaklott.
- Neked is, kicsim!
Leoltottam a villanyt és magamra húztam a takarót. A gondolataim egyre távolabb jártak, nyugodtság és egyben fáradtság járta végig a testemen. Lehunytam a szemem, amikor egy ismerős hang csapta meg a fülem. A telefonomért nyúltam.
Az SMS feladója: Harry.

"Itt vagyok a házatok előtt! Ha még nem alszol, gyere le kérlek! Beszélni akarok veled. H. xoxo"

Rossz hír

Tudom szánalmas vagyok, hogy 2 rész után közlöm, hogy pár hétig szünetelek. A félévi hajtás is közre játszik, de főképp az a probléma, hogy a laptopom nagyon a végét járja és most pénteken, viszi anyukám megjavíttatni. Ha vannak olvasóim akkor a türelmeteket szeretnék kérni, és amint tudok jövök a duplán hosszabb és izgalmasabb részekkel!
Addig is mindenkinek kitartást a félévégére!
Puszi: Zita xx

2. fejezet

Első pillantásra..

A szél belekapott a hajamba, én pedig boldogan rohantam anya karjaiba. Oly sok idő után, megint a karjaiban tartott. Magamba szívtam az illatát és soha többet nem akartam elengedni. Anya gyengén eltolt magától, arcomat két keze közé fogta és mélyen a szemembe nézett. 
- Én örökre melletted maradok, édesem! - szólalt meg lágy hangon és egy csókot nyomott a homlokomra. 

Izzadtan és kisírt szemmel ébredtem fel. A könnyek egyre gyorsabban törtek elő a szememből. Minden egyes éjszaka ez az álom kísértett, ezáltal megfojtva a lehetőséget, hogy elfeledjem a múltat és anya emlékével együtt, ismét megpróbáljak normális életet élni. Visszadőltem a párnára és meredten bámultam a plafont. Az óra hajnali fél 6-ot mutatott. Hiába próbáltam visszaaludni, nem jött álom a szememre. Végül bárgyún a könyvespolchoz léptem és leemeltem egy vastag kötetet. Visszasétáltam az ágyhoz, majd belemerültem az olvasásba.

Néhány halk szófoszlányra, majd kopogásra ébredtem.
- Tessék! - szóltam ki fáradtan.
Louise egy étellel megrakott tálcával sétált be az ajtón.
- Jó reggelt, Brooke! - szólalt meg kedves hangon, a tálcát pedig az ölembe rakta. Először próbáltam ellenkezni, de az ínycsiklandozó éltelek, levettek a lábamról. Mohón hozzá láttam, mint aki egy hete nem evett. Louise mosolyogva figyelt, majd leült az ágy szélére.
- Brooke, ma vendégek jönnek hozzánk! Szeretném ha találkoznál velük, mivel veled egykorúak és talán jó hatással lennének rád. - kezdett bele, én pedig leraktam a kezemben lévő palacsintát. Egyik percről a másikra éreztem, hogy fejembe száll a düh.
- Nem érdekelnek a kis sztárocskáid! Senki, érted senki, nem tud segíteni! Az anyámat ők sem tudják visszaadni! Pár kedves szó, meg mosoly nem segít, miért nem tudod megérteni?! - heves mozdulattal az ágyra vágtam a tálcát, berohantam a fürdőszobámba és azzal a lendülettel, magamra zártam az ajtót. Hallottam, hogy Louise feláll és odasétál az ajtóhoz.
- Juliet-et senki sem tudja visszaadni neked. Talán nem hiszed el, de nekem ugyanúgy hiányzik. 3 éve haragban váltunk el. - egy kis szünetet hagyott, majd szinte sírva folytatta - Nem gondoltam volna, hogy akkor látom utoljára. - hallottam, hogy kitört belőle a sírás. Egy pillanatra megsajnáltam, de végül makacsul hátat fordítottam az ajtónak. A lábaim kicsúsztak alólam és sírva dőltem neki a falnak.
- Talán anyukádat nem adják vissza, de azt az űrt amit ő hagyott maga után, ki tudnák tölteni. Csak adj nekik egy esélyt, kérlek!
Nagy nehezen felálltam és odaléptem az ajtóhoz. Elfordítottam a zárat. Louise kisírt szemével találtam szembe magam. Rám nézett és alig láthatón elmosolyodott.
- Hánykor jönnek? - kérdeztem végül.
- 2 óra múlva.
- Rendben, itt leszek a vacsora alatt, de ha a kis barátaid bunkók, akkor én garantáltan lelépek!
- Brooke, biztos vagyok benne, hogy kedvelni fogod őket. Kérlek bízz bennem. - nézett rám utoljára, majd hátat fordított és elindult az ajtó felé.
- Ja és csinos legyél! Ha segítség kell a ruha kiválasztásában, akkor tudod, hogy rám számíthatsz! - fordult vissza az ajtóból, majd mosolyogva kisétált a szobából.
Minek kéne kiöltöznöm? Kiket rendelt ide Louise? Talán még is jó vége lesz ennek a vacsorának. 
Gyorsan felágyaztam, majd engedtem a kádba vizet. A könyvet ismét vittem magammal. Lehámoztam magamról a pizsamát és kifésültem a hajam. Ültem a forró kádban és faltam a sorokat. Beleéltem magam a könyvbe. Izgultam a főszereplő lánnyal együtt, sírtam ha ő sírt és nevettem amikor ő is. Nem érzékeltem az idő múlására. Egyszerre elolvastam 150 oldalt. Akkor eszméltem fel amikor megcsörrent a kaputelefon. Sietve kiugrottam a kádból, egy törülközőt csavartam magamra és beálltam a szekrény elé. Végül kikaptam a egy csipke felsőt, egy szoknyát, ledobtam az ágyra és visszarohantam a fürdőbe. Hihetetlen gyorsasággal megszárítottam a hajam, magamra kaptam a ruhákat és feldobtam egy gyors sminket.

 Tökéletes pontossággal léptem ki a fürdőszoba ajtaján, mivel Louise pont akkor szólt, be miszerint a vendégeink megérkeztek. Belebújtam a magassarkúmba, majd utoljára belenéztem a tükörbe és kiléptem az ajtón. Átsétáltam a nappaliba, ahol háttal állt nekem, 5 elég magas fiú.
- Louise, itt vagyok! - szólaltam meg tetetett vidám hangon. Abban a pillanatban felém fordult az 5 fiú, én pedig elvesztem a látványban. Végig néztem rajtuk. A tekintetem egy pillanatra összefonódott egy smaragd zöld szempárral, de egyből tovább siklott és végül egy sötétbarna szempáron akadt meg.  A szívem hevesebben kezdett verni. Az idő múlása megállt ahogy bámultam szó nélkül a srác magával ragadó szemeit. Végül egy lépéssel előttem termett és kezet nyújtott felém: 

- A nevem Zayn! Örülök, hogy megismertelek! - mosolyodott el pimasz aranyos módon. Rámosolyogtam és megráztam a kezét.

A következő fiú gyönyörű égszín kék szemekkel és szőke hajjal volt megáldva. Aranyosan elmosolyodott, odalépett hozzám és kedvesen bemutatkozott:
- Niall! - mosolygott még édesebben, mint az előbb, majd odalépett hozzám és üdvözlésképpen, megölelt. Boldogan fogadtam az ölelést és hozzá bújtam. Régen engedtem már bárkit is közel magamhoz. Elengedtem a fiút és tovább léptem az eddig látott, legaranyosabb fiúhoz. Meleg barna szemek, rövid haj, kedves mosoly. Olyan fiú akinek akár vadidegenként is elmondanám az összes titkomat. Vidáman odaléptem hozzá és végre először én mutatkoztam be elsőnek:
- Brooklyn, de nyugodtan szólítsatok Brooke-nak! - mosolyodtam el és kezet nyújtottam a srác felé.
- Liam vagyok, örülök, hogy találkoztunk! - tolta el a kezem a fiú és magához húzott.
Ismét boldogan viszonoztam a fiú ölelését. 3 perc alatt több szeretet kapok tőlük, mint az elmúlt évben bárkitől. Azt hiszem Louise-nak igaza lesz. A következő srácnak is gyönyörű kék szemei és barna haja volt. A szemében folyton ott bujkált a pimaszság, az arcáról le se lehetett vakarni a mosolyt. Határozottan elém lépett, majd úriember módjára meghajolt:
- Becses nevem Louis William Tomlinson! - majd kezet csókolt. Elnevettem magam, mire a fiú felegyenesedett és a szemembe nézett:
- Amúgy simán csak Louis! - mosolyodott el ismét és karjai közé vont. Nevetve karoltam át a nyakát erre felkapott és megpörgetett.
- Louis, tegyél le! - kiabáltam nevetve, miközben a többiek majd megszakadtak a röhögéstől.
- Örülök, hogy sikerült mosolyt csalni az arcodra, Királylány! - borzolta össze a hajam Louis.
- Királylány? - kérdeztem meglepetten.
- Mostantól, így foglak hívni és kész. Téma lezárva! Most pedig mutatkozz be annak a szexi göndörnek, aki le se tudja venni a szemét rólad. - mutatott nevetve annak a srácnak az irányába, aki utoljára maradt.
Odaléptem hozzá, mire ő is közelebb lépett. Talán 15 cm választotta az arcunkat egymásétól. A szívem ismét ki akart törni a mellkasomból, de nem foglalkoztam vele.
- Harry. - szólalt meg végül, de a tekintetét még mindig az enyémbe fúrta.
- Brooklyn, de ezt már tudod. - mosolyogtam rá, majd hátrébb léptem és Louise-ra néztem, aki boldogan figyelte a jelenet. Aha, szóval ez volt a célja. Hogy boldogan táncoljak bele valamelyik fiú karjaiba. Azt hiszem, ezt újra kell tervezni, mert nem fogom olyan könnyen hagyni nyerni! Tekintetem Zayn-re tévedt aki épp leült az asztalhoz és Louise-szal beszélgetett. Önkéntelenül elmosolyodtam. Óvatosan Harry-re néztem, de ahogy találkozott a tekintetünk gyorsan elkaptam a fejem és megint Zayn-t kezdtem bámulni. Elindultam az asztal felé, ahol már csak egy hely maradt. Természetesen Harry és Zayn között.
- Nos fiúk, mivel alapvetően egy interjú miatt vagytok itt, így feltennék pár kérdést. - kezdte Louise mosolyogva.
- Rendben, hallgatunk! - válaszolt Liam barátságosan.
Így kezdődött a kérdés áradat. Nem figyeltem, a gondolataim teljesen máshol jártak. Megbabonázott a tekintete. Azok a gyönyörű barna szemek. Vagy zöldek? Hirtelen nem tudtam dönteni a 2 fiú között. Igen, elsőre Harry szemei varázsoltak el, de Zayn-ben több van. A mosolya, a mély hangja amitől a hideg ráz, az izmos vállai. Ekkor egy gyönyörűen csengő hang kitépett a gondolataim közül.
- Na és srácok, kinek van most barátnője?
Liam, Louise és Zayn tette fel a kezét. Niall éppen tömte magába a kaját így csak a fejével intett, hogy nincs. Harry rám nézett, majd válaszolt.
- Még nincs.
Ha ezzel most rám célzott akkor elég nagyot tévedett. Nekem perpillanat nincs szükségem egy pasira! Barátként bármelyik fiú tökéletes, de semmi több.
- Királylány te, hogy állsz a fiúkkal? - fordult hirtelen felém Louis. Zayn és Harry egyszerre kapták felém a fejüket.
- Sehogy. 2 éve nincs barátom. - válaszoltam, mire mind a kettő srác elégedetten elfordult.
Harryt még értem, fel akar szedni. Ez oké, de Zayn? Hiszen barátnője van. A vacsorával egybekötött interjú még jó pár óráig tartott. Rengeteget röhögtem, élveztem a fiúk társaságot és Louise egész normális volt. 2 éve most éreztem magam igazán jól. Egyre jobban ellazultam, pár pohár pezsgő is lecsúszott, ami gyorsan a fejembe is szállt. Talán este 8 óra lehetett amikor ráeszméltem, hogy egy autóban ülök és London legmenőbb klubjába tartok. Egyik percben Zayn karolt át, másikban pedig Harry keze pihent a combomon. De abban a percben egyik se érdekelt. A limuzin tömve volt piával. Oly sok idő után kezdtem ismét vágyni egy kiadós bulira, 5 hihetetlenül helyes sráccal együtt. A kocsi begurult a szórakozóhely elé, mi pedig vidáman ugrottunk ki az autóból és sétáltunk be a hatalmas épületbe. A zene dübörgött, a fények vibráltak. Louis belém karolt és a táncparkettre húzott. Testemet átjárta a zene ritmusa. Lefelejtettem a gondolataim, a problémáim, az elmúlt évek fájdalmát. Csak táncoltam, megfeledkezve minden másról körülöttem.
- Brooke, most válaszolnod kell egy kérdésre. Zayn vagy Harry? - hajolt Louis a fülemhez, hogy jobban halljam a kérdést. Pár percre elgondolkoztam, de azonnal tudtam a választ:
- Louis, most még nem tudom. Hiszen még nem is ismerlek titeket. Ti tudtatok először mosolyt csalni az arcomra azóta, hogy anya elment. - a hangom elcsuklott, de összeszedtem magam és megint Louis-ra néztem. - Az majd később kiderül, hogy lesz e több, mint barátság. - válaszoltam mosolyogva. Ekkor Louis megint magával húzott. Most a bárpultnál kötöttünk ki. "Meglepő" módon itt találtuk a többi fiút is. Louis rendelt nekem egy koktélt. Édes ízével teljesen megbolondított. Egyszer csak két kar fonódott a derekamra. Neki dőltem a srác izmos mellkasának és élveztem a közelségét. Végül szembe fordultam az "idegennel" és belenéztem a gyönyörű barna szemeibe. Zayn behúzott a táncparkett közepére, de nem foglalkozott sem a zenével, sem a körülöttünk táncoló emberekkel. Szorosan magához húzott, tekintete az enyémbe fúródott. Átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekamra kulcsolta a kezét. Elvesztem a szemeiben, arc pedig egyre közelebb került az enyémhez. Magamhoz húztam. Ajka először gyengéden az enyémhez ért, majd egyre szenvedélyesebb lett. Beletúrtam dús hajába és egyre jobban kívántam. Az alkohol behatolt az elmémbe és már nem én irányítottam a testem. Az utolsó kép egy hotel szoba, mellettem a félmeztelen Zayn-el, majd minden elsötétült. 

1. fejezet

A kezdetek 

- Kedves utasaink, kérjük kapcsolják be a biztonsági öveiket! A leszállást megkezdtük!
Új élet Londonban, anya nélkül. Amikor megtudtam, hogy autó balesetet szenvedett, egy részem teljesen összetört. Tudom, hogy soha nem leszek már ugyanaz az ember, aki azelőtt voltam. Vihetnek bármilyen pszichológushoz, költöztethetnek bármelyik kontinensre, az anyámat nem tudják visszaadni. Ha egyedül voltam Ő ott volt nekem. Végig hallgatott, tanácsot adott és oly sok mindenre megtanított az élettel kapcsoltban. Nélküle annyi hibát elkövettem volna, de ő mindig idejében észhez térített. Nélküle már soha nem leszek ugyanaz az ember. A halála egy darabot örökre kitépett belőlem.
- Kedves utasaink! Üdvözöljük önöket Londonban! Köszönjük, hogy a British Airways szolgáltatásait választották! A viszont látásra!
Összepakoltam minden cuccomat a táskámban, letöröltem a könnyeket az arcomról, majd a többi utassal együtt szép lassan  elhagytam a gépet.
A tüdőmet megtöltötte az utánozhatatlan  londoni levegő. Bizonytalanul elindultam a csomagjaimért. 10 percen belül 5 bőrönddel álltam a repülőtér előtt és vártam a nagynénémét érkezését. Végül 15 perc várakozás után, kapkodva kiugrott egy taxiből és sietve közeledett felém.
- Brooklyn, édesem! Örülök, hogy látlak! - próbált a karjaiba zárni, de én makacsul ellenkeztem.
- Megtennéd, hogy nem ölelgetsz?! Anya halála előtt nem hiányoztam, most meg örömmel játszod a lelkes nagynénit. Kösz, de én ebből nem kérek!

 - Brooke, én soha nem ártottam neked! Mindig is szerettelek, még akkor is ha nem tartottuk a kapcsolatot.
- Te csak magadat szereted, senki mást! Én magasról teszek rá, hogy te vagy a híres Louise Roe! Nekem te a nagyképű és idegesítő nagynéném maradsz, akit mindig is utáltam! - már szinte ordítottam, így a járókelők figyelmét is elég gyorsan felkeltettem.
Louise arcára ráfagyott a mosoly, majd a mérhetetlen fájdalom és csalódottság vette át a
helyét. A sofőr bepakolta a csomagjaimat a csomagtartóba, Louise pedig szó nélkül beült az autóba. Csendben bámultam az esőcseppeket az ablakon és közben próbáltam utolérni a gondolataim. Bármi fog történni, nem fogom megszeretni Louise-t- határoztam el magamban. Bármit tesz, bárhogyan próbálkozik, én makacs leszek! Ha eddig nem foglalkozott velem, akkor ne most akarj bepótolni az elmúlt éveket! 
Egy rövid autóút alatt megérkeztünk Louise londoni lakásához. A sofőr nagylelkűen felvitte a csomagokat a negyedik emeletre, majd bő borravaló kíséretében távozott. A nagynéném szűkszavúan körbe vezetett a lakásban, megmutatta a szobámat majd elvonult a sajátjába. Mérgesen ledobtam magam az ágyra és meredten bámultam a plafont. Ki kéne pakolnom vagy hagynom az egészet a picsába? Bár mégis csak itt fogok élni. De ezzel az elfogadásomat mutatnám ki. Akkor mit csináljak? 
Végül jó pár óra múlva, gondolataimat elűzve, kipakoltam és berendezkedtem a szobámban. Úgy is annyi időt fogok itt tölteni. Kipakoltam a ruháimat, könyveimet és minden olyan tárgyat ami jelent valamit. A falat  teleragasztottam plakátokkal, koncertjegyekkel és  régi képekkel, amin még anyával és az akkori legjobb barátaimmal vagyok. Elöntöttek az emlékek és a vágy a régi életem után.

Egyszer csak Louise idegesítően bájos hangját hallottam meg, ahogy telefonon beszél valakivel.
- Igen értem uram, akkor mit szólna a holnap délutánhoz? Igen, igen. Akkor holnap 3 órakor elkészíthetem az interjút. Hagy kérdezzem, hogy a  helyszín kötött, vagy bárhol kikérdezhetem őket? Ó, nagyon köszönöm a lehetőséget uram. Akkor holnap 3 órakor érkeznek a fiúk. A címemet majd elküldöm emailban. Addig is minden jót, a viszont hallásra!
Szóval a vendégeit is el kell viselnem?! Csodás, ennél rosszabb már nem lehet az életem! 

*Loiuse szemszöge* 

Fáradtan rogytam le a kanapéra miután körbevezettem Brooklyn-t. A fájdalom és a szomorúság nyílként lövellt belém. Mindig is szerettem az unokahúgom, még akkor is ha nem tartottuk a kapcsolatot. Azzal, hogy magamhoz vettem, megpróbálom rendbe hozni az eddig elrontott kapcsolatunkat. Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki a viselkedését, de meg fogom próbálni megváltoztatni az érzéseit. 
A gondolataimból a telefon csörgése ébresztett fel. Ránéztem a képernyőre, és elolvastam a nevet. Mike, állt a képernyőn nagy betűkkel. Meneküljünk a munkába - gondoltam magamba.
- Jó napot kívánok Louise! A munkatársam, Anna említette, hogy interjút óhajt készíteni a One Direction tagjaival. - szólt bele a férfi mély hangon.
- Jó napot! Igen, beszéltem már a hölggyel, de a pontos információkat, még nem tudta megmondani.
- Tehát akkor önnek mikor lenne jó a mai héten?  Mert a fiúknak 2 szabad délutánjuk még van, tehát pont be tudnánk szervezni.
- Igen, érten uram. Akkor mit szólna a holnap délutánhoz?
- Az pont megfelel az időbeosztásunknak. Akkor egy sofőr holnap délután 3 órakor elszállítja a fiúkat, felteszi a kérdéseket, majd haza jönnek.
- Igen, igen. Akkor holnap délután 3 órakor elkészítem az interjút. Hagy kérdezzem, hogy a  helyszín kötött, vagy bárhol kikérdezhetem őket?
- Csak bizonyos esetben adunk szabad választási lehetőséget, de mivel már előre jelezte, hogy a saját otthonában szeretné vendégül látni őket, így megkapja ezt a lehetőséget.
- Ó, nagyon köszönöm, uram. Akkor holnap 3 órakor érkeznek a fiúk. A címemet majd elküldöm emailban. Addig is minden jót, a viszont hallásra!
-Viszont hallásra! - búcsúzott a férfi, majd kinyomta a telefont.

Ezzel letudva az idei év egyik legfontosabb interjúja. Miért van az, hogy a munkámban minden ilyen könnyen megy, a magánéletemben pedig minden romokban hever?! 

Prológus

Minden történetnek van eleje és vége… Így az enyémnek is. 16 éves voltam amikor elveszítettem az édesanyámat. Hiába voltam lázadó és makacs tinédzser, anya mindennél többet jelentett nekem. Mikor megtudtam, hogy nincs többé velem, hónapokra összetörtem. Nem jártam iskolába, nem foglalkoztam a barátaimmal hanem egyszerűen bezárkóztam a szobámba és naphosszat csak sírtam. Egy idő után már nem voltak könnyeim. A régi képeket nézegettem és végig gondoltam, hogy van-e értelme tovább az életemnek.
Még a drog és az öngyilkosság is eszembe jutott, de a józan eszem végre előtört a mérhetetlen szomorúság börtönéből. Összeszedtem magam, felálltam és folytattam az életem.
Így kerültem Amerikából Angliába anyai nagynénémhez és hagytam  hátra a régi életemet, anyám emlékét és minden mást ami a baleset előtti Brooklyn-ra emlékeztet. Új életet kezdtem, amely tele van kalandokkal, megpróbáltatásokkal és akadályokkal, amiket le kell küzdenem vagy visszatérek oda ahonnan elkezdtem, az emlékekkel és fájdalommal teli múltamba.